Egy kedves olvasónktól érkezett levelet osztok meg Veletek, ami a problémáját valamint a pszichológus által adott választ is tartalmazza. Olvassátok, fűzzetek hozzá megjegyzéseket bátran. 

A dilemma:

Harminchat éves nő vagyok és az a problémám, hogy egyáltalán nem tudok megbízni a férfiakban. Úgy érzem ez tönkre teszi minden párkapcsolatomat. Szenvedésem 16 évesen kezdődött, amikor egy véletlen folytán megtudtam, hogy a férfi, akit addig apámnak hittem, tulajdonképpen a mostohaapám. Nagyon csalódott voltam évekig, hatalmas űrt éreztem magamban és nagyon magányos voltam. Számos kapcsolatom volt már férfiakkal azóta, de mindegyik ugyanúgy végződik. Most is van egy kedvesem, csakhogy folyamatosan szükségem van arra, hogy bizonyosságot tegyen a szerelméről és arról, hogy nem csal meg. Attól félek, őt is el fogom veszíteni. Mit tegyek, hogy megszűnjenek ezek a rossz érzéseim?

A pszichológus válasza:

 

Valakiben csalódni elég kemény dolog, de amikor egy családtagunkba vetett bizalmunkat veszítjük el, az igazán megrázó élmény lehet. Egy ilyen csalódás alapjaiban renget meg mindent, amiben valaha hittünk. Súlyosbítja a helyzetet, hogy épp kamaszkorban derül fény egy ilyen dologra, mivel ez egy olyan érzékeny időszak, amikor identitásunkat keressük, alakítgatjuk, fejlesztjük.

Azt gondolom, a bizonytalanságai az édesapja kilétének ismeretlenségében, illetve az ezzel kapcsolatos családi titok előbukkanásában gyökereznek. Azok a megerősítések, amelyeket a férfiaktól kap ma, nem elégségesek ahhoz, felülírják régi érzéseit, hogy megnyugtassák az Önben élő kamasz lányt, aki még mindig mélyen érintett. Szorongásaiból kifolyólag féltékenykedik, túlzottan kapaszkodik párjába, ami pont azt fogja eredményezni, amitől olyan nagyon retteg – elveszíti őt – ami tulajdonképpen az édesapja úgymond elvesztésének újraélése.

Érdemes lenne felkeresnie egy szakembert, aki segít megküzdeni az elhagyástól való félelmével és önértékelési problémáival. Szükséges lenne még az igazi édesapjával kapcsolatos helyzetet is rendezni. Gyanakvónak tűnik a férfiakkal valamint az emberekkel általánosságban, ami miatt kívülállónak érzi magát a saját kapcsolatában és arról fantáziál, hogy „más nők” miatt fogja elveszíteni a párját. Egy támogató terápiás légkör ezen a területen is sokat segítene.

 

Van hasonló tapasztalatotok, ismertek hasonló történetet? Írjátok meg Ti mit gondoltok, mit tanácsolnátok, mit tennétek?