Nemrég beszélgettem egy nővel, aki arról panaszkodott, hogy kapcsolata válságban van.
Elmondta, hogy ő három gyermeket szeretne, a párja pedig egyet sem. Azt mondta, az a legnagyobb problémája, hogy nem tudja mit tegyen azért, hogy elérje célját: férjhez menjen párjához és szüljön neki három gyermeket. Ekkor megkérdeztem, hogy ha a maga részéről ennyire világosan tudja, hogy mi az amit akar, miért tartja benne magát éppen egy olyan kapcsolatban, ami azt lehetetlenné teszi? És mit válaszolt?
-Szeretem őt! mondta. -Ő is szeret engem! tette hozzá védekezően. -Tudom, hogy szeret…tudom…mert azt mondja.
-De ha ő nem tudja és akarja megadni neked, amire vágysz, és te olyant követelsz tőle, amit ő nem tud neked megadni, hol van itt a szerelem? -érdeklődtem kíváncsian.
-Én szeretem őt!!! ismétli újra meg újra olyan hangsúllyal, mintha valami különösen buta és értetlen emberrel állna szemben.
Lehet, hogy buta vagyok és értetlen, és azt is tudom, hogy a szerelem elvakít, sokszor olyannyira, hogy amikor szerelmesek vagyunk, már a szerelem igazi jelentését sem vagyunk képesek látni. Mert a szerelem tettekből, cselekedetekből áll és nem szándékok halmazából.
Azt hiszem, nincs is jobb annál, mint amikor éppen szerencsétlenül érzem magam, Ő ott van és meghallgat, vagy csak ott van mellettem, a közelemben és érzem jelenlétét. Mi kell ennél több? Vagy egy barát, aki ha felhívom és elmondom, hogy magam alatt vagyok, időt szakít rám és megjelenik az ajtómnál…hacsak egy vigasztaló ölelés erejéig is. Vagy a minap, amikor az élet különösen bonyolultnak és nehéznek tűnt, jött egy üzenet egy másik barátomtól: „Gondolok rád”. Ezek mind-mind apró gesztusok, de nagy szeretet hordoznak, és a világ rögtön szebbnek látszik.
Annyira szeretünk a szerelemről beszélni…. a szomorú észrevételem az, hogy nagyon kevesen tudjuk azt jól csinálni. Mert a szerelem/ szeretet lényege az odaadásban van és nem a kimondott szavakban. Számomra a "szeretlek" szó néha ugyanolyan semmitmondó és értéktelen, mint a "sajnálom". Olyannyira elcsépeltté és üressé váltak mára ezek a szavak, hogy egy "szeretlek" jelentése már-már semmivel sem több, mint egy „annyira szeretlek, de most fogd már be a szád és fel ne ródd a felületességem meg az irántad való elkötelezettségem oly evidens hiányát, meg azt, hogy annyira elfoglalt vagyok saját magammal, hogy totál képtelen vagyok rád és szükségleteidre figyelni!”.
Amikor fiatalabb voltam, volt egy barátom, aki minden nap számos alkalommal mondogatta, hogy mennyire szeret engem. Ugyanakkor nap mint nap megtalált valamivel, bántott, kritizált és hibáztatott, okolt valamiért. Én meg annyira naiv voltam, és valószínű annyira hízelgett lelkemnek ez a "szeretlek" szó, hogy sikeresen be is vonódtam egy jó darabig ebbe a játszmába. Eltelt egy jó idő, amíg észbe kaptam és rájöttem, hogy ez a két dolog: a szeretet/ szerelem és a folyamatos kritika, bántás és az elfogadás hiánya egyáltalán nem férnek meg egymás mellett. Ekkor aztán megkérdeztem tőle, hogy mégis hogyan tud engem szeretni, amikor semmi sem tetszik neki abból, amit csinálok, folyamatosan hibát talál bennem és minden cselekedetemben. Ő meg csak nézett rám értetlenül, és zavarában csak ennyit tudott mondani: „Dehát...én szeretlek”.
Ekkor ösztönösen tudtam, éreztem, hogy ez nem igaz. Megértenem, felfognom és elfogadnom viszont csak sokkal később sikerült azt, hogy ő tulajdon képpen egyáltalán nem szeretett engem. Rendelkezni akart felettem, birtokolni akart engem és ennek kifejezésére ő a szeretet/ szerelem szavakat használta.
Hát, hogy melyik fogalom kinek mit takar, azt mindenki döntse el magában. Amikor viszont olyan kapcsolatban élünk, amelyben a fontos fogalmak értelmezése alapvetően különbözik, sok szenvedéssel járhat.
A szeretet nem egy adottság, és nem lehet egy elvárás. Ahhoz, hogy igazán szeress valakit vagy szeretve érzed magad, nincs szükség semmilyen hangos vagy extravagáns nyilatkozatra. Ez egy ajándék. Kicsi, drága és meghitt, egy jól időzített baráti üzenet, egy spontán ölelés, egy csók... Ezek azok a pillanatok, amik örökké megmaradnak az emlékezetemben, amikből táplálkozni tudok, amik erőt adnak gyengébb pillanataimban. Ezektől érzem magam dédelgetve, szeretve úgy, ahogy a múló szenvedélyektől soha. Ez szerintem a szeretet/ szerelem lényege.
Tetszett a bejegyzés? Kérlek oszd meg ismerőseiddel.
Más a véleményed? Mást tapasztaltál? Van egy történeted? Kérlek írd meg kommentben vagy küldd be a tovis.es.madar@gmail.hu e-mailre, tudunk tanulni belőle. :)
